Bejelentkezés

Munkatársaink játszóteret építettek

Társaságunk a dolgozók közreműködésével összesen hatmillió forint értékben játszóteret épített Kistokajban és Nemesbikken április 25-én. Az FGSZ 111 munkatársa segédkezett a játékok telepítésében, környezetük megszépítésében.

Vállalatunk 2008-ban indította útjára Energikus Település elnevezésű programját, melynek célja, hogy társadalmi felelősségvállalási politikánk jegyében szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki a működési területeinken található települések lakóival. A program keretében eddig Városföldön és Bátán épült játszótér, illetve sportpálya társadalmi munkában, idén pedig Nemesbikkre és Kistokajra esett a választás, ahol az egyik kompresszorállomásunk, illetve csomópontunk és központi szagosító állomásunk működik. Idén az FGSZ dolgozói két csapatra oszlottak, így a két településen párhuzamosan zajlottak a munkálatok – a játszógödrök homokkal való feltöltése, tereprendezés, kerítésfestés, faültetés, és parkosítás.
A munkálatok átadását követően a helyiek megvendégelték a cég dolgozóit, a gyerekek pedig birtokba vehették az új játékokat.

Jatszoter_epites_2012_04_25.JPG

Letölthető dokumentumok :
Csatolmány Méret

© FGSZ Natural Gas Transmission Private Company Limited by Shares 2009–