Bejelentkezés

Igazgatóság

​​feherjanos_web_kicsi.jpgFehér János 

Fehér János közgazdász végzettségű, több mint 40 éve dolgozik az olajiparban, másfél évtizede pedig a MOL-csoportnál, ahol a kutatás és termelés területén betöltött különböző vezetői pozíciók után 2006 és 2011 között a MOL-csoport - mára a hazait is meghaladó - pakisztáni gáz- és olajkitermelési munkálatait vezette. A szakembert 2011-ben kinevezték a MOL damaszkuszi irodájának élére, ahonnan a vállalatcsoport egész közel-keleti kutatás-termelését irányította, majd a MOL szíriai működésének felfüggesztése után az INA külföldi kutatás-termelését vezette. Az FGSZ Zrt. vezérigazgatója volt 2013. augusztus 1. és 2016. december 31. között. 2013.​ augusztus elseje óta az Igazgatóság tagja, 2017. január 1-től elnöke.


 


 

​​​​​​Terhes Kristóf FB.jpgTerhes Kristóf

Diplomáját a Janus Pannonius Tudományegyetemen szerezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Haynal Imre Egyetemen végzett kiegészítő tanulmányokat. Pályafutását a Tesco-Globál Rt.-nél pénzügyi üzleti elemzőként kezdte, később készletgazdálkodási vezető, majd szárazáru beszerzési igazgató pozíciót töltött be. Ezt követően a Plus Élelmiszer Diszkont Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója volt. A MOL-csoporthoz 2009 júniusában csatlakozott mint Beszerzés igazgató, majd 2012 júliusától Társasági Szolgáltatások igazgatóként dolgozott. 2012 szeptembere és 2016. december 31. között az FGSZ Zrt. Felügyelőbizottságának tagja volt. 2017. január 1-től az FGSZ Zrt. vezérigazgatója és az Igazgatóság tagja.

​ 

gellenyi_web.jpgGellényi Zoltán

A Marx Károly Közgazdasági Egyetemen (ma Corvinus Egyetem) végzett okleveles közgazdaként. Több éves nemzetközi árutőzsdei tapasztalat után 2008-ban csatlakozott a MOL Nyrt. földgáz üzletfejlesztés szervezetéhez, majd 2009-ben az FGSZ csapatához. Szakmai irányításával dolgozta ki és indította be Társaságunk a Napi Földgáz- és Kapacitáskereskedelmi Piacot, a mai Kereskedési Platform elődjét. 2010-től a Társaság Kapacitásértékesítés, majd 2012-től az Üzletfejlesztés osztályát vezette. 2014 februárjától Rendszerirányítás és Kapacitáskereskedelem igazgató. A szállítási rendszerüzemeltetők európai ernyőszervezetének, az ENTSOG-nak a munkájában a szervezet megalakulásától kezdve aktívan részt vesz, 2014. júliustól az ENTSOG Board tagja.

 

miklos_web.jpgMiklós László Gábor

Vegyészmérnök, mérnök-közgazdász. Pályáját a Dunai Kőolajipari Vállalatnál kezdte 1979-ban és néhány év kivételével azóta dolgozik az olaj- és gáziparban különböző szakértői és vezetői pozíciókban. 1994-98 között országgyűlési képviselő. 2001-2012 között a MOL-csoport vállalati kapcsolatok igazgatójaként többek között a szakmai szövetségi és kormányzati kapcsolatokért, valamint a szabályozási ügyekért volt felelős. Ezt követően 2014 májusáig elnöki tanácsadó, jelenleg az FGSZ Zrt.- nél tanácsadó. 1993-tól 1997-ig a Nitroil Rt. Felügyelőbizottságának, 1999-2001 között a ZAB Zemplén Abaúj Gázszolgáltató Rt. Igazgatóságának tagja, 2002-től 2010-ig az MVM Felügyelőbizottságának elnöke, 2008-2013 között a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottság elnöke, 2012 óta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének egyik alelnöke.

 

harsfalvi_web.jpgHársfalvi Tamás

Hársfalvi Tamás 1986-ban diplomázott közlekedés-szállítás és szociológia szakon a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Pályafutása során több ágazatban, illetve területen szerzett ismereteket, tapasztalatokat: dolgozott egyetemi oktatóként és kutatóként (Gödöllői Agrártudományi Egyetem), köztisztviselőként a központi államigazgatásban, többnyire vezető beosztásokban (Központi Statisztikai Hivatal, Pénzügyminisztérium, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság), a médiaiparban pénzügyi és kereskedelmi, valamint controlling vezetőként (Budapesti Kommunikációs Rt., P & B Média Rt.). Az energiaszektorban a Kőolaj- és Kőolajtermék Készletező Szövetségben, majd a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségben a földgáz biztonsági készletezése projektben vett részt, és vezérigazgató-helyettese volt az MSZKSZ Biztonsági Földgáztároló Zrt.-nek. 2015. január elseje óta az Igazgatóság tagja.


 


 

FELÜGYELŐBIZOTTSÁG

molnar_jozsef_nagyobb_felbontas.jpgMolnár József

A MOL Nyrt. vezérigazgatója 2011. május 1-jétől, és az Igazgatóság tagja 2007. október 12-től.
1978 és 2001 között a BorsodChem Rt.-nél töltött be különböző pozíciókat. 1982 és 1987 között az Árosztály, ​1987 és 1991 között a Közgazdasági Főosztály vezetője volt. 1991-től 2001-ig a BorsodChem Rt. gazdasági vezérigazgató-helyetteseként közreműködött a vállalat válságkezelésében és reorganizációjában, majd ezt követően a társaság jövőképének kidolgozásában és privatizációjában. Kulcsszerepet játszott a BorsodChem-részvények tőzsdei bevezetésében. 2001-től a TVK vezérigazgatói tisztét töltötte be. 2003-tól a MOL-csoport tervezés-kontrolling igazgatója, 2004 szeptemberétől a 2011-es vezérigazgatói kinevezéséig pedig a csoport pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt. A Slovnaft, A.S. Igazgatóságának 2004 és 2008 között, a TVK Rt. Igazgatóságának 2001 és 2011 között volt tagja. Az INA Felügyelőbizottságának tagja 2010. április óta, az FGSZ Zrt. Felügyelőbizottságának elnöke 2011. május óta.

Ratatics_Peter.JPGRatatics Péter

2018. július 1-től a MOL teljes magyarországi operatív működéséért felelős ügyvezető igazgatója (MOL COO), mely pozíciója mellett továbbra is betölti 2018. február 15-től a MOL-csoport Fogyasztói Szolgáltatások ügyvezető igazgatói tisztségét és tagja a MOL-csoport Ügyvezető Testületének (Executive Board) is. A budapesti Corvinus Egyetemen végzett közgazdászként 2006-ban. MOL-csoportos pályafutását 2007-ben a Gázkereskedelem és Üzletfejlesztés szervezet szakértőjeként kezdte, majd 2009-től a MOL-csoport Menedzsment Támogatás szervezetet vezette. 2009 és 2010 között a Szervezettervezés és Folyamatmenedzsment szervezet, majd 2010-2011-ben a Törzskar vezetője volt. 2011 májusától a MOL-csoport Társasági Támogatás igazgatója volt, és ebben a pozíciójában felelt a HR szervezetért is. 2011 júniusától az INA Igazgatóságának tagja, 2011-től az FGSZ Zrt. Felügyelőbizottságának elnökhelyettese és 2017 januárjától az OT Vagyonkezelő Zrt. Felügyelőbizottságának tagja. 2015-től 2016. november 30-ig a Csoportszintű Társasági Támogatás ügyvezető igazgatójaként felelős volt a csoportszintű beszerzés, beruházás és kommunikáció területekért (Csoportszintű Humán Erőforrás, Csoportszintű Társasági Szolgáltatások és Csoportszintű Társasági Kommunikáció), majd a Csoportszintű Fogyasztói Szolgáltatások operatív igazgatója volt 2018. február 15-ig.​


 

Gordos Péter.jpgDr. Gordos Péter


Közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, doktori fokozatát ugyanazon egyetemen szerezte. Közel két évtizede foglalkozik energia- és környezetvédelmi szabályozással. 2010. óta a MOL Nyrt. szabályozási és közkapcsolati igazgatója. 2000. és 2010. között a magyar energetikai kormányzaton belül különböző szakértői és vezetői pozíciókat töltött be. 2018. július 1-jétől az FGSZ Felügyelőbizottságának tagja. 2016. óta a Jedlik Ányos Elektromobilitási Klaszter értékelő bizottságának tagja. 2010. és 2013. között a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara Energiaügyi és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke. 2010. és 2013. között az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségének (ACER) Adminisztratív Bizottsági póttagja. 2009. és 2010. között a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség Igazgatótanácsának elnöke. 2008-ban az MVM Igazgatóságának tagja. 2007. és 2008. között a Paksi Atomerőmű Igazgatótóságának tagja. 2001. és 2007. között a Dunamenti Erőmű Igazgatóságának tagja.

​​

​​Fett_Gabor_FB.jpgFett Gábor

1995-től dolgozik az FGSZ Zrt. Nyugat-magyarországi Földgázszállító Régió Kápolnásnyéki Földgázszállító Üzemében, illetve annak jogelőd szervezeteinél különböző mérnöki pozíciókban. 2004-től műszaki felügyeleti részlegvezető munkakört töltött be. Jelenleg Karbantartás, Kivitelezés részlegvezető​, illetve felelős műszaki vezető helyettes. 1999-től tagja az Egység Szakszervezetnek, illetve annak jogelődjének, mely a Földgázszállító Rt. megalakulásakor delegálta őt a Felügyelőbizottságba. 2004-től a Felügyelőbizottság munkavállalói képviseletet ellátó tagja.

 

Letölthető dokumentumok :
Csatolmány Méret

© FGSZ Natural Gas Transmission Private Company Limited by Shares 2009–