Tájékoztatás a kapacitás aukciókat érintő 2020.09.01-től hatályos GET Vhr. módosításról

2020. 08. 25.

Ezúton tájékoztatjuk Önt a 2020. szeptember 1-én hatályba lépő kapacitásaukciót érintő jogszabály változásokkal kapcsolatban. A 401/2020. (VIII. 17.) Korm. rendelet módosította a gázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet (Vhr.) 15. számú mellékletét, melyben többek között változott bizonyos éves kapacitástermékek aukciójának időpontja is.

A gázátadó állomások kiadási és a termelői betáplálási ponti kapacitásainak a 2020/2021-es gázévre vonatkozó éves kapacitásaukciója a Kapacitás Lekötési Platform Szabályzatában rögzített közzétételi határidőnek megfelelően ki lett írva és az akkor hatályos jogszabályok alapján 2020. augusztus 3-án sikeresen lezajlott, így ugyanerre az időszakra ismételt kapacitás lekötési aukció megtartására nem kerül sor.

A félreértések elkerülése érdekében hangsúlyozzuk, hogy álláspontunknak megfelelően a Vhr. 15. számú mellékletében előírt új határidők az eddig még meg nem tartott, soron következő kapacitás aukciókra vonatkoznak (így például a 2020/2021-es gázévre vonatkozó első negyedéves kapacitásaukcióra). A 2020/2021-es gázévre vonatkozó aukciós naptárt ennek megfelelően hamarosan frissítjük.

A jogszabály módosítással kapcsolatban a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal is kiadta az útmutatását, mely az alábbi linken tekinthető meg. 

Üdvözlettel:

FGSZ Zrt.

Hírlevél feliratkozás