Mérföldkőhöz érkezett a szerb-magyar gázvezeték építése

2021. 07. 05.

Fontos mérföldkőhöz érkeztek a Magyarországot és Szerbiát összekötő nagynyomású földgázvezeték építési munkálatai. Július 4-én, vasárnap délelőtt sor került az úgynevezett aranyvarrat elkészítésére, azaz a Magyarországról átsajtolt csővég, illetve a szerb fél által lefektetett csővezeték végeinek összehegesztésére. Az ünnepélyes eseményen az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a szerb-orosz Gastrans vezetői közösen vettek részt.

Szimbolikus pillanat ez a szerb-magyar interkonnektor építésében: e jelentős esemény során ugyanis a magyar oldalon épülő szakasz összekapcsolódik azzal a szerb nagynyomású földgázvezeték-rendszerrel, amely a közeljövőben jelentős földgázmennyiséget szállíthat Magyarország és Közép-Európa irányába. A jelentős mennyiségű földgáz jövőbeni szállítását lehetővé tévő projekt Magyarország ellátásbiztonságának és ellátási útvonalainak diverzifikálása szempontjából is meghatározó. E jelképes momentumot az FGSZ Zrt. és a szerb-orosz Gastrans vezetői közösen ünnepelték a helyszínen, az aranyvarrat felett.

Az FGSZ Földgázszállító Zrt. Elnök-vezérigazgatója, Ferencz I. Szabolcs a helyszínen elmondta, „a vezetékek találkozása sokéves előkészítés és komoly közös munka eredménye. Ez az összeköttetés lehetővé teszi, hogy létrejöjjön Magyarországon a hatodik nagy betáplálási pont, mellyel garantálhatjuk az ország ellátásbiztonságát, valamint azt, hogy a kereskedők a számukra legelőnyösebb forrásból szerezhessék be a kívánt mennyiségeket”. Dušan Bajatović, a Gastrans igazgatója emellett kiemelte a közös munka példás menetét, hangsúlyozva, „az együttműködés a projekt során mindvégig kiváló volt a magyar kollégákkal és az FGSZ-szel egyaránt”.

A szerb-magyar interkonnektor építési munkálatai 2020 tavaszán kezdődtek meg. Közel 15 kilométernyi szakaszon zajlanak a munkálatok, jelenleg a nyomvonali kivitelezés zajlik Kiskundorozsma térségében. A tervek szerint a projekt átadása 2021 októberében várható.

Hírlevél feliratkozás