IgazgatóságFelügyelőbizottság

Ferencz I. Szabolcs
Az FGSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója 2019 óta. Németországban, a Regensburgi Egyetemen szerzett közgazdasági diplomát, majd a politikatudományok terén folytatott posztgraduális képzést. A MOL-csoporthoz történő érkezése előtt kormányzati és politikai kommunikációs területen dolgozott. 2003 - 2009 között a MOL-csoport kommunikációs igazgatója, ezután a MOL Romania ügyvezető igazgatója. 2011 májusa óta a Csoportszintű Társasági Kapcsolatok ügyvezető igazgatójaként felügyelete alá tartozott a magyar, az EU-s, illetve a nemzetközi szabályozási területek, a Nemzetközi Közkapcsolatok, valamint korábban a Stratégiafejlesztés, illetve a Társasági Kommunikáció irányítása is. 2015 óta tölti be a Kőolaj Világtanács (World Petroleum Council) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöki posztját. A budapesti székhelyű SEED Üzleti Iskola Kuratóriumának elnöke, valamint tagja a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont Tanácsadói Testületének (Advisory Board of the Regional Centre for Energy Policy Research Foundation). 2012 és 2020 között a Slovnaft a. s. Felügyelő Bizottságának tagja, 2015 és 2018 májusa között a MET Holding A. G. Igazgatóságának volt a tagja. 2020 és 2023 között a Földgázpiaci Szállítási Rendszerüzemeltetők Európai Hálózatának (ENTSOG) igazgatósági tagja.
Fehér János
Fehér János közgazdász végzettségű, több mint 40 éve dolgozik az olajiparban, másfél évtizede pedig a MOL-csoportnál, ahol a kutatás és termelés területén betöltött különböző vezetői pozíciók után 2006 és 2011 között a MOL-csoport - mára a hazait is meghaladó - pakisztáni gáz- és olajkitermelési munkálatait vezette. A szakembert 2011-ben kinevezték a MOL damaszkuszi irodájának élére, ahonnan a vállalatcsoport egész közel-keleti kutatás-termelését irányította, majd a MOL szíriai működésének felfüggesztése után az INA külföldi kutatás-termelését vezette. Az FGSZ Zrt. vezérigazgatója volt 2013. augusztus 1. és 2016. december 31. között. 2013. augusztus elseje óta az Igazgatóság tagja, elnöke volt 2017. január 1. és 2018. december 31. között.
Terhes Kristóf
Diplomáját a Janus Pannonius Tudományegyetemen szerezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Haynal Imre Egyetemen végzett kiegészítő tanulmányokat. Pályafutását a Tesco-Globál Rt.-nél pénzügyi üzleti elemzőként kezdte, később készletgazdálkodási vezető, majd szárazáru beszerzési igazgató pozíciót töltött be. Ezt követően a Plus Élelmiszer Diszkont Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója volt. A MOL-csoporthoz 2009 júniusában csatlakozott mint Beszerzés igazgató, majd 2012 júliusától Társasági Szolgáltatások igazgatóként dolgozott. 2012 szeptembere és 2016. december 31. között az FGSZ Zrt. Felügyelőbizottságának tagja volt. 2017. január 1-től az FGSZ Zrt. vezérigazgatója és az Igazgatóság tagja.
Gellényi Zoltán
A Marx Károly Közgazdasági Egyetemen (ma Corvinus Egyetem) végzett okleveles közgazdaként. Több éves nemzetközi árutőzsdei tapasztalat után 2008-ban csatlakozott a MOL Nyrt. földgáz üzletfejlesztés szervezetéhez, majd 2009-ben az FGSZ csapatához. Szakmai irányításával dolgozta ki és indította be Társaságunk a Napi Földgáz- és Kapacitáskereskedelmi Piacot, a mai Kereskedési Platform elődjét. 2010-től a Társaság Kapacitásértékesítés, majd 2012-től az Üzletfejlesztés osztályát vezette. 2014 februárjától Rendszerirányítás és Kapacitáskereskedelem igazgató. A szállítási rendszerüzemeltetők európai ernyőszervezetének, az ENTSOG-nak a munkájában a szervezet megalakulásától kezdve aktívan részt vesz, 2017. júliusig az ENTSOG Board tagja.
Hársfalvi Tamás
Hársfalvi Tamás 1986-ban diplomázott közlekedés-szállítás és szociológia szakon a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Pályafutása során több ágazatban, illetve területen szerzett ismereteket, tapasztalatokat: dolgozott egyetemi oktatóként és kutatóként (Gödöllői Agrártudományi Egyetem), köztisztviselőként a központi államigazgatásban, többnyire vezető beosztásokban (Központi Statisztikai Hivatal, Pénzügyminisztérium, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság), a médiaiparban pénzügyi és kereskedelmi, valamint controlling vezetőként (Budapesti Kommunikációs Rt., P & B Média Rt.). Az energiaszektorban a Kőolaj- és Kőolajtermék Készletező Szövetségben, majd a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségben a földgáz biztonsági készletezése projektben vett részt, és vezérigazgató-helyettese volt az MSZKSZ Biztonsági Földgáztároló Zrt.-nek. 2015. január elseje óta az Igazgatóság tagja.
Molnár József
A MOL Nyrt. vezérigazgatója 2011. május 1-jétől, és az Igazgatóság tagja 2007. október 12-től.1978 és 2001 között a BorsodChem Rt.-nél töltött be különböző pozíciókat. 1982 és 1987 között az Árosztály, 1987 és 1991 között a Közgazdasági Főosztály vezetője volt. 1991-től 2001-ig a BorsodChem Rt. gazdasági vezérigazgató-helyetteseként közreműködött a vállalat válságkezelésében és reorganizációjában, majd ezt követően a társaság jövőképének kidolgozásában és privatizációjában. Kulcsszerepet játszott a BorsodChem-részvények tőzsdei bevezetésében. 2001-től a TVK vezérigazgatói tisztét töltötte be. 2003-tól a MOL-csoport tervezés-kontrolling igazgatója, 2004 szeptemberétől a 2011-es vezérigazgatói kinevezéséig pedig a csoport pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt. A Slovnaft, A.S. Igazgatóságának 2004 és 2008 között, a TVK Rt. Igazgatóságának 2001 és 2011 között volt tagja. Az INA Felügyelőbizottságának tagja 2010. április óta, az FGSZ Zrt. Felügyelőbizottságának elnöke 2011. május óta.

Dr. Gordos Péter
Közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, doktori fokozatát ugyanazon egyetemen szerezte. Közel két évtizede foglalkozik energia- és környezetvédelmi szabályozással. 2010. óta a MOL Nyrt. szabályozási és közkapcsolati igazgatója. 2000. és 2010. között a magyar energetikai kormányzaton belül különböző szakértői és vezetői pozíciókat töltött be. 2018. július 1-jétől az FGSZ Felügyelőbizottságának tagja. 2016. óta a Jedlik Ányos Elektromobilitási Klaszter értékelő bizottságának tagja. 2010. és 2013. között a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara Energiaügyi és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke. 2010. és 2013. között az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségének (ACER) Adminisztratív Bizottsági póttagja. 2009. és 2010. között a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség Igazgatótanácsának elnöke. 2008-ban az MVM Igazgatóságának tagja. 2007. és 2008. között a Paksi Atomerőmű Igazgatóságának tagja. 2001. és 2007. között a Dunamenti Erőmű Igazgatóságának tagja.
Labancz Péter
Labancz Péter Dániában szerzett diplomát, szakmai karrierjét ugyanitt kezdte beszerzés, logisztika és ellátásilánc-menedzsment területen.Szakmai és beszerzési vezetői tapasztalatait a nemzetközi szállítmányozás és logisztika, a hajógyártás, az ipari gyártás, valamint az olaj- és gázipar területén szerezte. Mielőtt csatlakozott a MOL Csoporthoz, a Maersk Csoportnál felelt a beszerzéssel és ellátási lánccal kapcsolatos funkciók irányításáért nemzetközi szinten, különböző üzleti ciklusokban.2018 óta dolgozik a MOL Csoportnál mint a csoportszintű beszerzés vezetője. Péter 2021 március 22. óta a tagja az FGSZ Földgázszállító Zrt. Felügyelőbizottságának.
Fett Gábor
1995-től dolgozik az FGSZ Zrt. Nyugat-magyarországi Földgázszállító Régió Kápolnásnyéki Földgázszállító Üzemében, illetve annak jogelőd szervezeteinél különböző mérnöki pozíciókban. 2004-től műszaki felügyeleti részlegvezető munkakört töltött be. Jelenleg Üzemmérnökség részlegvezető, illetve felelős műszaki vezető helyettes. 1999-től tagja az Egység Szakszervezetnek, illetve annak jogelődjének, mely a Földgázszállító Rt. megalakulásakor delegálta őt a Felügyelőbizottságba. 2004-től a Felügyelőbizottság munkavállalói képviseletet ellátó tagja.